
Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben
A sportrepülőgép Splitből szállt fel a reggeli órákban. A horvát légiforgalmi irányító szolgálat radarjáról 11 óra 25 perckor tűnt el a Plitvicei tavaktól nem messze, Rakovica felett, 700 méter magasan. Nem hivatalos források szerint a Vecernji List című horvát napilap azt írta, egy Németországban bejegyzett gépről van szó, amely Laichingen városba tért volna vissza. Davor Bratic, a karolyvárosi (Karlovac) rendőrkapitányság elöljárója a Nova TV horvát kereskedelmi csatornának adott interjúban elmondta: a repülőgépet egy svájci állampolgárságú pilóta vezette. Két utas német, egy pedig horvát állampolgár. A repülőgép segélyhívást adott le, mielőtt eltűnt volna.
Az eltűnés koordinátáiról a Polgári Védelmi Operatív Központ tájékoztatta a belügyminisztériumot és a Horvát Hegyi Mentőszolgálatot (HGSS). A rossz időjárási viszonyok miatt helikopterek nem szállhattak fel, ezért a HGSS drónokkal is vizsgálja a területet. Josip Granic, a HGSS vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: nincs konkrét helyszínük, egy szélesebb területen végzik a kutatást. Nehéz megítélni mekkora területen folyik a keresés - mondta, hozzátéve: erről akkor tudnak többet mondani, ha a csapatok visszatértek. "Amennyiben semmit sem találunk, kiszélesítjük a koordinátákat" - közölte. Jelenleg a polgári védelmi központ, a rendőrség és HGSS munkatásai, összesen több mint száz ember keresi az eltűnt gépet. A rossz időjárási viszonyok és a nehéz terep miatt csak lassan tudnak haladni. A keresést éjszaka is folytatják. "Reméljük a legjobbakat, de fel vagyunk készülve a legrosszabbra" - mondta Granic.
MTI / Címlapfotó: Illusztráció / Twitter

Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben

Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek

Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt

Újra felébredt Kamcsatka rettegett tűzhányója

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval