
27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló
A 31 éves német férfi állítása szerint mindennap általában négy órát játszik a VR szemüvegén, ám egyik alkalommal éles fájdalmat kezdett érezni a válla környékén, így bement a kórházba.
Azt mondta, hogy nem a játék közben esett el, így biztosan nem úgy szerezte a különös sérülését. A röntgenfelvételek később kimutatták, hogy a férfinak eltört a C7-es nyakcsigolyája, amely a nyak tövénél, közvetlenül a vállak felett található - számolt be róla a Daily Mail pénteken.
Az orvosok a törést a férfi VR szemüvegének használata közben végzett ismétlődő és intenzív mozdulatainak tulajdonították. A férfinak hat hétig kellett viselnie nyakmerevítőt. Végül 12 hét után épült fel teljesen.
A különleges esetet egy orvosi folyóiratban részletezve a kutatócsapat azt írta, hogy a férfi sérülése hasonlít a futókon és a katonákon tapasztaltakhoz.
A férfit kezelő Lipcsei Egyetemi Kórház szakértői úgy vélik, ez a világon az első dokumentált, komolyabb VR-sérülés. Emiatt további kutatásokat fognak végezni ezen a területen.
A címlapfotó illusztráció.

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló