
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
Az IJF vasárnapi tájékoztatása szerint a harmincéves sportoló és edzője ellen eljárás indult, s ügyüket a fegyelmi bizottság tárgyalja.
A 73 kilogrammos Nurin hétfőn a szudáni Mohamed Abdalraszullal kezdett volna az ötkarikás játékokon, és győzelem esetén a 32 között az izraeli Tohar Butbul várt volna rá. A háromszoros Afrika-bajnok szombaton bejelentette, hogy visszalép az olimpiától, hogy ne kelljen megküzdenie Butbullal.
"Nem volt szerencsénk a sorsolásnál, és meghoztuk a megfelelő döntést" - közölte Nurin edzője, Amar Ben Jehlef.
Az Algériai Olimpiai Bizottság válaszul bejelentette, hogy mindkettejüket hazaküldi Tokióból.
A dzsúdóban az iráni Szaid Mollaej hasonló esete a leghíresebb, aki a 2019-es tokiói világbajnokságon a 81 kilogrammosok között címvédőként indult. Családja fenyegetésével azonban arra kényszerítették, hogy lépjen vissza a negyeddöntőtől, hogy ne kerülhessen szembe az izraeli Szagi Mukival. Később a bronzmeccset is el kellett veszítenie, hogy a dobogón se állhasson együtt az izraelivel. Mollaej azóta elhagyta hazáját, és előbb menekültstátust kapott Németországban, majd felvette a mongol állampolgárságot.
Az IJF áprilisban felfüggesztette az iráni szövetség tagságát, ezért az ország cselgáncsozói nem indulhatnak a tokiói olimpián sem. A közel-keleti ország előzőleg megtiltotta sportolóinak, hogy izraeli ellenféllel mérkőzzenek.

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni