
Lehajította szomszédját a 17. emeletről
Csúnyán helyben hagyott egy villamosvezető egy fiatalt még 2022 májusában a németországi Halleban.
A Bild keddi cikke szerint a feszültség akkor robbant ki köztük, mikor az ittas utas szóvá tette, hogy a vezető nem állt kihagyott egy megállót.
A két férfi szóváltásba keveredett, végül a 42 éves sofőr egy hatalmas ütéssel arcon vágta a 20 éves fiatalt, majd verte, rugdosta, míg a földre nem vitte.
Az utas közben azt kiabálta, hogy még kiskorú, ez azonban a legkevésbé sem hatotta meg a villamosvezetőt, mint utólag kiderült, nem is volt igaz.
A férfi már nem dolgozik a vállalatnál, ugyanis az eset után a közlekedési társaság elbocsátotta. A bíróság most testi sértés miatt kétezer euró, azaz mintegy 765 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek