Elszabadult a pokol a reptéren, egy embert kórházba szállítottak

Nem kegyelmeztek egymásnak.

Az ókori római kolosszeum küzdőterére emlékeztetett néhány pillanat erejéig a barcelonai El Prat repülőtér váróterme. December 9-én este hat óra táján szabadultak el az indulatok az 1-es terminálban, miután néhány férfi összeszólalkozott – számolt be az AirLive.net.

A szavak szintjén zajló csata hamar fizikai küzdelembe torkollt, és a poggyászfóliázásra használt tekercsekkel ütni-vágni kezdték egymást. Láthatóan egy nő is beszállt a harcba, majd már nem is egy ponton zajlott a bunyó, hanem kergetni kezdték egymást a váróteremben teljesen anarchikus állapotokat előidézve, tulajdonképpen megfejteni sem lehet, ki volt ki ellen.


A rendőrök négy embert vettek őrizetbe, az egyik résztvevőt pedig fejsérülésekkel szállították kórházba.

A barcelonai repülőtéren nincs hivatalos szolgáltatásként poggyászfóliázás, ezért a feladatot ellenőrizetlenül látják el az utasok részére. Ilyen munkát végeztek a videóban látható férfiak is, akikről egyelőre nem derült ki, min kaptak ennyire össze.

2023. december 14. 14:05
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A Tisza Párt szorosan együttműködik a Donald Tusk-féle varsói vezetéssel, külön csapat dolgozik azon, hogy Magyar Pé...
A Fidesz kommunikációs igazgatója Németh Balázs műsorában beszélt az aktualitásokról.
Zimány Linda a Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén tűnt fel, ahol világsztárok oldalán vett részt egy versenyfilm...
Megható videót posztolt a miniszterelnök a keddi meccsről.