
17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire
A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hatóságokra hivatkozó beszámolója szerint a német felségjelzésű, Antonia nevű hajó nem sokkal éjfél után nekiütközött a szerb-horvát határon található Duna-híd egyik oszlopának a vajdasági Palánkánál. A sérült hidat lezárták, a forgalmat más határátkelőkhöz terelik.
A szerb környezetvédelmi minisztérium tájékoztatása szerint hajó uszálya ezer tonna műtrágyával süllyedt el. Szakemberek vizsgálják, hogy milyen következményei lehetnek a környezetre a műtrágyaszennyezésnek.

A fotó illusztráció: Tények archív
Dusan Blagojevic környezetvédelmi szakértő az N1 regionális hírtelevízióban arról beszélt, hogy az ezer tonna műtrágyát tartalmazó uszály elsüllyedése minden bizonnyal negatív hatással lesz a vízi növény- és állatvilágra, közvetve pedig az emberekre is.
"Nem tudjuk pontosan, hogy milyen műtrágyáról van szó, csak feltételezhetjük, hogy ammóniás műtrágyáról beszélünk. Annyi bizonyos, hogy tápanyagfelesleg alakul majd ki (nitrogén és foszfor), ami elkerülhetetlenül az algák túlvirágzásához vezet, ez pedig túlzott oxigénfogyasztást okoz a felszíni vizekben.
Elszaporodnak a kórokozók és növekszik a nitrátkoncentráció, végül pedig kellemetlen szagok és gázok keletkeznek" - magyarázta a szakember.
Mint mondta, a vízinövények elszaporodása az oxigén mennyiségének csökkentését eredményezi, ez pedig halak és más élőlények megfulladásához vezethet. Hozzátette, az ammónia már alacsony koncentrációban is mérgező az állatokra nézve.
Forrás: MTI

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta