Elsüllyedt egy bárka Görögországban, három kisgyerek is meghalt

Egy öt-, egy hat- és egy tízéves kislány testét mosta partra a víz.

Hajótörést szenvedett egy illegális bevándorlókat szállító bárka Görögországban, a baleset után három kisgyerek holttestére bukkantak az Égei-tengeri Híosz szigetének északnyugati, sziklás partjain - közölte szerdán a görög parti őrség.

Egy öt-, egy hat- és egy tízéves kislány vesztette életét. Jelenleg nagyszabású mentőakció folyik a sziget nehezen megközelíthető partszakaszán annak érdekében, hogy felkutassák a túlélőket és az esetleges további áldozatokat. Eddig 19 embert sikerült biztonságba helyezni, köztük van nyolc kiskorú és a három elhunyt kislány anyja is - írja az MTI.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Az ERT görög köztévé értesülése szerint összesen 27 ember, többnyire afgán menekültek utaztak a csónakban. A görög parti őrség képviselője szerint azonban egyelőre továbbra is bizonytalan, hány embert szállított a török partokról útra kelt csónak.

Az Európai Unióba igyekvő illegális bevándorlók közül sokan először az Égei-tenger északkeleti részén elhelyezkedő görög szigetekre érkeznek. Az év eleje óta már több mint 11 300 érkezőt regisztráltak a görög szigeteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint. Tavaly mintegy 45 ezer menedékkérő érkezett Görögországba, többségük a Törökországhoz közeli szigeteken szállt partra.

2024. április 10. 14:41
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
Videóra vették, ahogy egy apát és lányát megmentenek.
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
A görög válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 31-7-re nyert a horvátok ellen, ezzel a magyar női vízilab...
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.