
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
A napokban letartóztattak egy 35 éves férfit, aki elrabolt és megerőszakolt egy 16 éves lányt Kaliforniában – számolt be a szörnyű bűncselekményről vasárnap a Crime Online.
Információk szerint Edgar Perez Medina 18 évesnek adta ki magát a közösségi médiában, hogy a fiatal szóba álljon vele.
Amikor találkoztak, a férfi beültette a lányt az autójába, majd egy félreeső helyre vitte, ahol megerőszakolta. Ezt követően egy városba hajtott vele és kitette a kocsiból.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A nyomozóknak gyorsan sikerült azonosítaniuk az elkövetőt, miután 2017-ben már elítélték egy hasonló esettel kapcsolatban.
Medina ellen pénteken emeltek vádat és rácsok mögé csukták.

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe