
Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés
A 19 éves fiú, ElonJet néven futó Twitter fiókján nyilvános légiforgalmi adatok alapján közvetíti élőben Elon Musk magángépének útvonalát. Elonnak nem igazán tetszett, hogy a profil által több ezer ember tudja, hogy a világnak éppen melyik részén tartózkodik repülőjével, így 5000 dollárt (1,7 millió forintot) ajánlott az oldal alkotójának, Jack Sweeney-nek. Azonban ez az összeg nem nyerte el tetszétést - adta hírül a LadBible.
Protocol nevű portál szerint Musk és Jack között a következő párbeszéd folyt:
„Le tudnád szedni? Biztonsági kockázatot jelent” – erre a tinédzser fiú azt válaszolta, hogy „Igen, de ez egy Model 3-ba fog kerülni, csak vicceltem! Vagy mégsem?” Musk komolyabbra vette a választ: „Nem szeretném, hogy egy őrült lelőjön" – ezt követően Elon megtette 5000 dolláros ajánlatát.
Jack elégedetlenségét válaszában fejezte ki: „Esetleg, ha 50 ezer dollárra emeljük? Remek támogatás lenne a főiskolára, és lehetővé tenné, hogy vegyek egy autót, akár Model 3-at is”.
Egyenlőre Jack alkudozására még nem érkezett válasz. ElonJet nevű profil pedig továbbra is gond nélkül üzemel, innen tudni, hogy Elon Musk gépje január 30-án a kaliforniai Hawthorne-ban szállt le.
Címlapfotó: instagram.com/elonofficiall

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő