
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A Twitter az észak-kaliforniai kerületi bírósághoz fordult egy beadvánnyal, amelyben azt kérik, hogy a Szilícium-völgyi székhelyű GitHub programozói szolgáltatásokat biztosító honlap - ahol a közösségi portál forráskódja megjelent - azonosítsa azt a személyt, aki nyilvánossá tette a Twitter belső adatait, és minden olyan felhasználót is, aki letölthette azokat.
A forráskódok a szoftverfejlesztők szigorúan őrzött szellemi tulajdonai, nyilvánossá tételük azzal a veszéllyel jár, hogy a programot törvénytelenül lemásolhatják, illetve alapot adhat hackertámadásokra is.
A Twitter belső vizsgálatot is indított az adatszivárgás felderítésére, és a The New York Times című lap információi szerint a cég egy volt alkalmazottját sejtik a programkód kikerülése mögött. A közösségi portál vezetősége csak nemrég szerzett tudomást az ügyről, a forráskód részletei azonban már hónapok óta nyilvánosak lehettek az interneten.
A fotó illusztráció (Shutterstock)
Elon Musk, a világ második leggazdagabb embere októberben vált a Twitter közösségi platform többségi tulajdonosává 44 milliárd dollárért, és azonnal szervezeti átszervezésébe fogott. Első lépésben elbocsátotta a vállalat alkalmazottainak több mint felét, majd menesztette a teljes igazgatótanácsot, míg végül feloszlatta a vállalat biztonsági tanácsát.
MTI

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott