
Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett
"Tudjuk, hogy felhasználóink közül számosan más platformokon is aktívak, de a jövőben a Twitter nem fogja engedni bizonyos közösségi hálózatok ingyenes reklámját a felületén" - olvasható a cég közleményében.
A Twitter közlése szerint eltávolítják azokat a fiókokat, amelyeket kizárólag más közösségi hálózatok reklámja céljából hoztak létre, illetve az ilyen jellegű tartalmakat. A tilalom a Facebook, az Instagram, a Mastodon, a Tribel, a Nostr, a Post és a Donald Trump volt amerikai elnök platformjára, a Truth Socialra vezető linkekre terjed ki. A szabályok megsértőinek fiókjait átmenetileg felfüggeszthetik. A Twitter ugyanakkor nem adott magyarázatot arra, hogy miért éppen csak ez a hét lett nevesítve, míg más hasonló platformok - mint például a Parler, a TikTok vagy a LinkedIn - nem kerültek tiltólistára.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Jack Dorsey, a Twitter alapítója és korábbi elnök-vezérigazgatója, aki nemrég beruházott a Nostr közösségimédia-platformba, mindössze egyetlen szóval - Miért? - reagált a Twitter bejelentésére. Egy másik felhasználó kérdésére válaszolva pedig azt írta, hogy ennek az intézkedésnek "semmi értelme".
Musk, miután október végén 44 milliárd dollárért megvásárolta a közösségi médiumot, több vitatott intézkedést is hozott, így például feloszlatta az úgynevezett Bizalmi és Biztonsági Tanácsot (Trust and Safety Council), vagyis a Twitter tartalomfelügyeleti kérdésekkel foglalkozó szakértői testületét.
A Twitter ráadásul szombaton egy online szavazás eredménye nyomán állította csak vissza azoknak az újságíróknak a fiókjait, akiket csütörtökön tiltottak le a platformról a közösségi szabályok állítólagos megszegése miatt. Az újságírók Musk repülőútjairól, valamint a Twitter felvásárlása után a cégnél uralkodó állapotokról posztoltak.
Forrás: MTI

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka

Hihetetlen, kit szúrt ki Gáspár Győző, egy ismerős arc tűnt fel a közönség soraiban

Rendkívüli ünnepekre készül a Vatikán: XIV. Leó pápa első karácsonya egybeesik a szentév lezárásával

Rubint Réka is elmondta a véleményét az ausztráliai terrortámadásról

Meghan Markle megható családi képpel kívánt boldog ünnepeket

Ő sem kivétel: Ünnepi készülődéséről posztolt Ördög Nóra

Végső búcsút vettek Kálloy Molnár Péter színművésztől

Szabó Zsófi sokakat meglepett, így telik nála az ünnepi időszak