
Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak
A 39 éves Carla Bellucci modell, és influencer hatalmas követőtáborral rendelkezik az egyik legnépszerűbb fotó és videómegosztó közösségi oldalon, most pedig egy sokak által nagyon is bevállalósnak tartott dologgal hívta fel magára a figyelmet. Carla Only Fans oldala pikáns képeivel hódítja meg a férfiakat, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy nem túl szégyenlős típus. Talán ennek köszönhető az a döntése, hogy a nyilvánosság előtt, élő közvetítésben fog életet adni első születendő gyermekének, nem csekély összegért cserébe. Átszámítva valamivel több, mint 4 milliárd forint landol majd a bankszámláján.
"Üzletasszony vagyok, és pénzt kell keresnem" - mondta maga Carla, akit terhessége bejelentése után nem sokkal azzal is megkerestek a rajongók, hogy nem adna-e el nekik anyatejéből. Mikor megkapta a nem éppen szűkmarkú, 4 milliárdos ajánlatot, amiért cserébe közvetítenie kell szülését, az első gondolata az volt: „Miért ne?” - írta meg a Huff Post.
„Nagyon sok ember tévéműsorokban és dokumentumfilmekben szül, nem látom a különbséget. Biztos vagyok benne, hogy még fizetést sem kapnak” – mondta.
Címlapfotó: instagram.com/officialcarlabellucci

Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak

Van ahol kötelező irányjelzővel szerelni a rollereket, májustól lép életbe

Amerikai képviselők számonkérték Brüsszelt, amiért beavatkoznak a magyar választásokba

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó


