
Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser
Több mint 15 ezren nézték élőben azt a felvételt, melyen a boszniai testépítő brutálisan összeveri, majd kivégzi volt feleségét pénteken. A gyilkosság óta a rendőrség már 40 embert tartóztatott le, akik az élő videó alatt mondataikkal támogatták vagy épp egyetértettek a gyilkossal.
A vérengzés után a családon belüli erőszak más áldozatai az utcára vonultak. A törvény megváltoztatását követelték a bosnyák kormánytól. A fiatal nő ugyanis már többször kért segítséget a rendőrségtől. Legutóbb augusztus elején, amikor megverte a volt párja. A bíróság azonban újra elutasította a távolságtartási kérését.
Ekkor a nő a kilenc hónapos kislányával félelmében a nagynénjéhez menekült. Ott bujkáltak, de az agresszív, 35 éves testépítő megtudta, hol van. Péntek reggel a házhoz ment, majd pisztollyal megfenyegette a nő nagynénjét. Annak fia próbálta megvédeni a családot. Ő volt a vérengzés első sérültje, mivel a férfi lábon lőtte a fiút, majd a házból kirángatta volt feleségét és a lányával együtt az autójába tuszkolta, azután a 4 kilométerrel távolabb levő nyaralóba vitte, ahol nem sokkal később élő adásban kivégezte.
Az áldozat nagynénje a gyilkosság után elmondta, a fiatal nő rettegett a férfitól. Ezért amikor megjelent a háznál azonnal hívták az utca végén lévő rendőrséget, de azok csak 20 perccel később mentek ki a házhoz. Addigra a férfi már elrabolta volt párját és a lányát.
A gyilkos felvételén jól hallatszik, hogy a férfi folyamatosan ordítva kérdezi a már összevert nőt, hogy: „Te szajha, miért mentél a rendőrségre”. Mielőtt elsütötte volna a fegyvert a fiatal nő még annyit mondott, hogy féltette a gyermekét és saját magát.
A brutális férfi miután végzett volt feleségével menekülés közben még két embert megölt, három embert pedig megsebesített. Az élő adásban ekkor már azt kérdezgette a követőitől, hogy mondják meg neki hány embert sikerült legyilkolnia és nyugtassák meg hogy a meglőtt rendőr meghalt. Nem sokkal később a férfi saját magával is végzett.
A vérengzés egyetlen túlélője a 9 hónapos kislány, akit az édesanyja mindennél jobban szeretett. Az utolsó posztja is neki szólt: legfontosabb dolog, amit életemben tettem, az volt, hogy az édesanyád legyek. A kisbaba az orvosok szerint testileg teljesen egészséges, jelenleg állami gondozásban van addig, míg ki nem jelölik neki a gyámszülőket.

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet

Tízezreket csaphatott be egy nemzetközi csalóhálózat

Pusztító lángok Kaliforniában: Tízezrek menekültek az otthonaikból - videóval

Többen meghaltak Kaliforniában egy mecsetnél történt lövöldözésben

Brutális gyilkosság történt Horvátországban, a tragédia részletei megdöbbentőek

Anyamedve végezhetett egy kirándulóval a népszerű turistaösvényen

Hantavírus riadó Romániában: újabb vizsgálatok erősítették meg a fertőzést

Online ismerkedésből rémálom: napokig láncra verve hurcolta áldozatát egy férfi

Pánik Texasban: autókból nyitottak tüzet járókelőkre kamaszok

Földrengés pusztított Kínában, több ezer embert menekítettek ki - videóval