Előbb ököllel ütötte a feleségét, majd agyonlőtte a rendőr, videón a szörnyű tragédia

Erika de Limát férje, Thiago de Lima gyilkolta meg vasárnap a brazíliai São Paulóban egy vita során – számolt be az incidensről a Daily Mail Online kedden.

A térfigyelő kamera felvételén az látszik, amint a nő kiszáll a vezetőülésből és megpróbálja Thiagot kirángatni a kocsiból. A férfi ekkor dühbe gurul, előrántja pisztolyát és ellő a nő feje mellett. Ezt követően a rendőrtiszt fegyvere segítségével ököllel kezdi ütni párját, mielőtt kétszer mellkason lövi. A többgyermekes anyuka ekkor összeesik és meghal.

A férj az eset után elhajtott a helyszínről, mielőtt visszatért volna, hogy Erika holttestét betegye a járműbe. Feleségét kórházba szállította, ahol megállapították halálát.


Thiago bevallotta bűnösségét, azonban azt állította, hogy felesége megpróbálta tőle elvenni a fegyvert, amit a videó nem igazolt.

Erika korábban már tett feljelentést férjével szemben, miután Thiago megfenyegette, hogy lelövi. Ennek ellenére a nő nem akart büntetőjogi feljelentést tenni és nem kért védelmi határozatot sem.

A felkavaró videó kizárólag 18 éven felülieknek ITT tekinthető meg!

2023. december 06. 20:02
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
A héten kezdetét veszi az igazi sportünnep: az E-sport világbajnokság! Ami a legfontosabb, hogy magyar esély is van ...
family
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 19., kedd
BAJ VAN! - Szédülni kezdett, többször is arccal beleesett a vízbe. Már nem volt ereje – csak egyszer tudott kiáltani...
family
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family