
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Élő adásban törte ripityára nemrég vásárolt sportautóját egy amerikai tartalomgyártó szombaton. A YouTube és Kick platformokon közismert Jack Doherty esős időben száguldott McLaren 720S típusú kocsijával, és mellette ült operatőre, Michael is – írta a Road&Track.
Útjukat közvetítették, és éppen 185 ezer nézője volt az adásnak, amikor a fiatal előzés közben elvesztette uralmát autója felett a vizes úton, és nekivágódott a külső szalagkorlátnak.
Jack szinte rögtön ki tudott ugrani a roncsból, nem esett baja, társa azonban már nem volt ilyen szerencsés, szemmel láthatóan súlyos sérüléseket szenvedett. Végül mindkettejüket kórházba szállították.
A streamer Kick-fiókját a balesetet követően letiltották, ugyanis azzal, hogy telefonozott vezetés közben, megszegte az oldal szabályzatának egyik pontját.
A különleges festésű McLarent tavaly év végén vásárolta közel 203 ezer dollárért, azaz több mint 74 millió forintért.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott