
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A szó szoros értelmében egymásnak eset két ukrán politikus május 13-án a Politika szabályok nélkül című talk show élő adásában. A volt parlamenti képviselő, Oleh Barna és az ukrán kormánypárt képviselő, Dmitro Szolomcsuk kamerák előtt verekedett össze. A földpiacról folytatott vita során a két férfi teljesen egymásnak feszült, az egyik pillanatban az ex-képviselő rávetette magát vitapartnerére és ütlegelni kezdte. A két kakaskodó honatyát a műsorvezetőnek és a stúdió vendégeinek kellett szétszedni.
A harcias politikusnak nem ez volt az első esete, hogy erőszakot alkalmazott ellenzéki társaival szemben. Még 2019-ben a volt képviselő az egyik tévécsatorna folyosóján megtámadta az ellenzéki párt politikusát, akit akkor torkon ragadott, többször megrúgott és még az ingét is elszakította. Pechére az incidenst a térfigyelő kamerák rögzítették - számolt be róla a helyi sajtó.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott