Élő adásban gázolták el a riportert, a kamera mindent rögzített

A balesetet szenvedő riporternek ráadásul ez volt az utolsó hete a munkahelyén.

A nyugat-virginiai WSAZ-TV-nél dolgozó Tori Yorgey-nak egy dunbari csőtörésről kellett volna beszélnie élő adásban szerdán, azonban egy terepjáró közbeszólt. Az autó sofőrje vélhetően nem vette észre a riportert, így elütötte őt, melynek következtében Tori nekiesett a kamerának.

A fiatal nő egyből közölte a hírolvasóval, Tim Irr-rel, hogy minden rendben van, csak elütötte egy autó, de nem sérült meg. Továbbá elárulta, hogy már az egyetemi évei alatt is elütötték egyszer, így igazán szerencsésnek érzi magát, hogy jól van.

A terepjárót vezető nő egyből kiszállt az autóból, és nem győzött bocsánatot kérni, azonban Tori megnyugtatta a sofőrt, hogy minden rendben van - közölte a Fox News.


A közösségi médiában néhányan kiemelték, hogy a hírolvasó mutathatott volna egy kis empátiát, amely a következő beszélgetésben érezhető igazán:

"Nem igazán tudom, Tim. Lepergett előttem az egész életem" - adta válaszul Tori arra a kérdésre, hogy pontosan hol ütötte el az autó.

"Hát igen, megesik az ilyen" - reagált a riporterre Tim.

A nő azonban leporolta magát, összeszedte a gondolatait, majd folytatta a helyszíni tudósítást, mintha mi se történt volna. A szerencsétlen baleset azért is maradhat még emlékezetesebb a riporter számára, ugyanis pénteken otthagyja a csatornát, és visszaköltözik a családjához Pennsylvaniaba.

2022. január 20. 12:45
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...