
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
Vlagyimir Putyin országos beszédet mondott, amelyben bejelentette az orosz erők részleges mozgósítását, vagyis behívják a tartalékos katonákat. Elmondta, hogy a hadsereg a kollektív Nyugat erőivel áll szemben Ukrajna több mint 1000 kilométeres frontvonalán - számolt be róla a The Guardian.
Putyin azt is közölte, Oroszország teljes mértékben támogatja Luhanszkban, Donyeckben, Herszonban és Zaporizzsjában meghirdetett népszavazást az Orosz Föderációhoz való csatlakozásról. A Nyugatot továbbá megvádolta azzal, hogy már 2014-ben háborút indítottak Oroszország ellen Ukrajnában.

Fotó: Kreml
"Agresszív oroszellenes politikájában a Nyugat minden határt átlépett" - mondta az orosz elnök, szerinte ugyanis Oroszország elpusztítását és nukleáris zsarolást terveznek.
Putyin kijelentette, hogy minden rendelkezésükre álló eszközt bevetnek, és nem blöfföl, ha nukleáris fegyverekről van szó.

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni