Elmaradt az űrséta a Nemzetközi Űrállomáson, elárulták, hogy miért

Szivárgás miatt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és a Roszkoszmosz orosz űrügynökség lemondta két orosz űrhajós űrsétáját a Nemzetközi Űrállomás (ISS) körül, a szivárgást egy orosz űrügyi illetékes szerint feltehetően egy mikrometeorittal történt ütközés okozta.

Szerdán késő este a két űrhajós arra készült, hogy kilépjen az űrállomásból a világűrbe, amikor észrevették, hogy az űrállomás orosz szektoránál dokkoló űrhajóból hűtőfolyadék szivárog.

A NASA Johnson Űrközpontja szerint sem Szergej Prokopjev és Dmitrij Petelin, sem az ISS többi asztronautája nem volt veszélyben.

A két orosz éppen felvette a védőöltözetét és nyomásmentesítettek, amikor az élőben közvetítő kamera monitorján megjelent a szivárgás képe.

Szergej Krikaljov egykori legendás szovjet-orosz űrhajós, a Roszkoszmosz emberes űrrepüléseinek programigazgatója azt mondta, hogy a Szojuz MSz-22 űrhajó egyik hűtőjének ütközött meteorit okozhatta a hűtőfolyadék szivárgását.

A meghibásodás befolyással lehet az űrhajó hűtőrendszerének a teljesítményére és a gépház hőmérsékletére, de nem veszélyezteti a legénységet - áll a Krikaljov által kiadott közleményben.

Fotó: NASA

Krikaljov közölte, hogy az orosz repülésirányítók értékelik a helyzetet és a hőmérők jelzését a Szojuzon. "A Szojuz és az űrállomás paramétereiben nincsenek más változások, így a legénység nincs veszélyben".

Az orosz űrhajósoknak már másodszor kellett lemondaniuk az űrsétát. Először november 25-én szerettek volna egy radiátort átvinni az ISS egyik moduljából a másikba. Ekkor az űrhajósok orosz gyártmányú Orlan űrruhájának a hűtőszivattyúival kapcsolatban merült fel gond.

Szerda éjjel a földi szakemberek azt látták az élő videóközvetítésen, hogy a Prokopjevet, Petelint, valamint az amerikai Frank Rubiót szeptember 21-én az űrállomásra szállító Szojuz MSz-22 űrhajóból folyadék és részecskék áramolnak, miközben nyomáscsökkenést is észleltek. A szivárgás órák múlva sem maradt abba.

Az űrsétára készülő két asztronauta viszaállította a zsilip légnyomását, levette a szkafanderét, és visszatért az ISS-re - közölte a NASA.

Az orosz és az amerikai űrhivatal azt tervezi, hogy kivizsgálja, milyen hatása lehetett a szivárgásnak a Szojuzra.

Az űrhajósok rendszerint körülbelül fél év múlva azzal az űrhajóval térnek vissza a földre, amellyel az űrállomásra érkeztek. A Szojuz visszatérése 2023. március végén esedékes. Amennyiben az űrjármű megrongálódik és nem áll rendelkezésre, különböző - közelebbről nem részletezett - kisegítő megoldások állnak rendelkezésre, például új űrhajót küldenek a legénységért.

MTI

2022. december 16. 09:47
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...