
A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot
Khadra Ali londoni vidámparkban szenvedett súlyos balesete után most elítéltek 3 embert és egy vállalatot. A vizsgálatok ugyanis megállapították, hogy hullámvasút ülésbiztonsági rendszerében elektromos és mechanikai hibák voltak – írta szerdán a Metro.
A szörnyű incidens még 2018 áprilisában történt. Az akkor 45 éves Khadra lányával együtt szállt fel a játékra, de nem rögzítették megfelelően. Amikor az anyuka érezte, hogy baj van, segítségért kezdett kiáltozni, de a vasút ekkorra már felgyorsult. Elmondása szerint egy rövid ideig sikerült megkapaszkodnia, azonban egy ponton nem bírta tovább tartani magát és kizuhant, majd korlátnak csapódott.
Felvételen látható az a megdöbbentő pillanat, amikor a nő kirepül a vidámparki játékból.
Khadra ezt követően hetekig kómában feküdt, négy hónapot töltött kórházban és még most is szerettei támogatására szorul. A brutális baleset során ugyanis törés érte hátát, csípőjét, medencéjét, bordáit, kulcscsontjait, valamint belső vérzést és fejsérülést szenvedett.

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni