
Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona
Claire Georges, az Europol szóvivője a dpa német hírügynökségnek adott nyilatkozatában elmondta, az uniós szervezet a nemzeti bűnüldöző szervek együttműködésének segítségével a bankjegykiadó automaták robbantással történő kirablásának növekvő tendenciáját állapította meg számos európai országban, köztük főként Németországban, Dél-Európa több országában és a balti államokban.
A pénzautomaták robbantásos kifosztását nemzetközi szinten működő, erre szakosodott bűnszervezetek követik el. A bűnözők egyre gyakrabban használnak rendkívül nagy erejű robbanóanyagokat, amelyek akár az épületek összeomlását is előidézhetik, illetve ártatlan emberek halálát okozhatják - figyelmeztetett.

A szóvivő tájékoztatása szerint a német rendőrség tavaly 287 ilyen esetet regisztrált az azt megelőző évben feljegyzett 268-hoz képest. Annak ellenére történt növekedés, hogy a koronavírus-járvány miatt korlátozták a tagállamok közötti utazást. Ez a szám idén várhatóan tovább nő az országban - tette hozzá.
A holland rendőrség az év első kilenc hónapjában a pénzkiadó automaták esetében annyi robbantásos kifosztást regisztrált, amennyit az egész előző évben. Az Europol illetékes szóvivője hozzátette, annak ellenére növekedett a holland esetek száma, hogy egyre kevesebb ilyen automatát üzemeltetnek az országban.
Az Europol egy korábbi tanulmányában a pénzautomaták "fizikai rongálásos" kifosztása eseteinek csökkentésére "a bűnözők zsákmányának megrongálását" javasolta rablási kísérlet esetén, ami - véleményük szerint - csökkenti az ilyen típusú bűncselekmények elkövetése iránti kedvet. Az uniós rendőrségi szervezet mindenekelőtt az automatákban tárolt készpénz mennyiségének csökkentését javasolta, valamint a pénz nyomon követhetővé tétele érdekében a bankjegyek megfestését a lopás pillanatában, ami lehetetlenné teszi a bűnözők számára, hogy a pénzt bárhol felhasználják.
MTI/A fotó illusztráció

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket

Két kiskorú megerőszakolt és brutálisan összevert egy ötéves kislányt

Meghalt egy családapa, miután leomlott egy szállodaerkély

Zelenszkij még ma európai katonákat akar a háborúba küldeni!

Egyre durvább az újabb ukrán korrupciós botrány

Összeesett és meghalt egy 27 éves futó méterekre a céltól

Megfulladt egy csecsemő, miután részeg anyja elaludt rajta

Zelenszkij Magyarországot fenyegeti, Ukrajna szövetségeseit zsarolja

Évekre rács mögé került egy netes pedofil banda

Legalább 31-en meghaltak egy börtönlázadásban

Guinness-rekordot döntött a 83 éve házas szerelmespár