
Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste
Hétfőn bűnösnek találtak az Egyesült Államokban egy arizonai nőt, aki húsvágó bárddal végezte ki mindkét gyermekét – írta a Crime Online.
Információk szerint 2021 májusában holtan találtak rá a 7 éves kisfiúra és a 9 éves kislányra, miután Yui Inoue bement a rendőrségre és elmondta, a hangok arra késztették, hogy megölje a gyerekeket.
Az áldozatok testét vágások borították, akiket egy húsvágó bárddal gyilkolt meg az anyjuk.

Fotó: Tempe rendőrség
Mint kiderült, a nő órákkal a véres incidens előtt egy vita során megfenyegette a férjét, hogy leszúrja. Az apa azonban nem gondolta, hogy gyermekei is veszélyben lehetnek, ezért lefeküdt aludni.
Az ügyészség szerint Inoue a férjén akart bosszút állni azzal, hogy kioltotta a picik életét.
A nőt gyilkosság, gyermekbántalmazás és rendbontás miatt ítélték el.

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban