
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az orosz fővárosban Golunovot, a Meduza ellenzéki portál szerzőjét 2019 június 6-án vették őrizetbe kábítószerrel való üzérkedés vádjával, majd a rendőrségen bántalmazták is. Az ügy széles körű felháborodást keltett, mert a közvélemény úgy vélte, hogy a moszkvai városi tisztviselők és biztonsági szervek vezetőinek visszaéléseivel foglalkozó tényfeltáró újságírót a hatóságok megpróbálták elhallgattatni.
A Golunov melletti tüntetéseken mintegy négyszáz embert vettek őrizetbe, mire 2019. június 11-én ejtették az ellene felhozott vádakat, és megszüntették az eljárást. Június 13-án Vlagyimir Putyin államfő felmentett két rendőrtábornokot, akiknek a beosztottjai kísérelték meg elítéltetni az újságírót.
Golunov novemberben beperelte a rendőrséget, amiért passzivitást tanúsított az ügyében indított nyomozásban. Az újságíró befeketítésével próbálkozó rendőröket tavaly januárban tartóztatták le, az ügy tárgyalása decemberben kezdődött.
A nyomozás arra a megállapodásra jutott, hogy az ügynek nem volt megrendelője és a rendőrök a saját szakállukra cselekedtek. Az elítélteknek halmazati büntetésként fejenként egymillió rubel (mintegy 3,9 forint) jóvátételt kell kifizetniük Golunovnak.
Az elsőfokú ítélet ellen az elítéltek fellebbezni fognak.
MTI
Címlapfotó illusztráció/MTI/Czeglédi Zsolt

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott