Elítélték Magyar Péteréket, mert újságírókat fenyegettek, a MÚOSZ viszont hallgat

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség közleményben ítélte el a Tisza Párt kötcsei rendezvényén történt atrocitásokat, ahol újságírókat fenyegettek, inzultáltak, sőt akasztással is megfenyegettek. A szervezet a rendőrségtől határozottabb fellépést kér, Magyar Pétertől pedig a sajtó elleni uszítás befejezését követeli - tudta meg a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint a hétvégén Kötcsén történtek ismételten azt bizonyítják, hogy eljött az idő a munkájukat végző újságírók körülményeinek lehető leghatározottabb rendőrségi védelmére – írja a Magyar Nemzet szerkesztőségébe eljuttatott közleményében a Magyar Nemzeti Médiaszövetség. A lap a szervezet állásfoglalását kérte azzal kapcsolatban, hogy a hétvégén Kötcsén a Tisza Párt szimpatizánsai inzultáltak és fenyegettek újságírókat és riportereket, illetve Futó Boglárkának, a Hír TV riporterének közelről az arcába üvöltöttek hangosbeszélővel, akadályozva ezzel a munkavégzésben, valamint akasztással fenyegették a közmédia stábját.

A közleményben azt írják:

"Legutóbbi közleményünkben is erre szólítottunk fel, s nem szolgál örömünkre, hogy akkor közreadott sorainkkal a jövőbe láttunk, a Kötcsén zajló atrocitásoknak is elébe mentünk.

Az történt ugyanis, hogy a múlt hétvégén három, a Tisza Párt kötcsei rendezvényén forgató stábot is súlyos atrocitások értek. A közmédia tudósítóját akasztással fenyegették, a Hír TV tudósítójának hangszórón keresztül üvöltöttek az arcába interjúkészítés közben a párt hívei, a Mandiner szerkesztőjét pedig durván meglökdöste Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt mellé szegődött tábornok."


"Őszinte elkeseredéssel állapítjuk meg, hogy amíg a médiaszakma képviselőiként mi pontosan meg tudtuk jósolni, hogy hova vezethet a Tisza Párt és személyesen Magyar Péter fellépéséből következő erőszakspirál mozgása, a magyar rendőrség nem tudott kellőképpen felkészülni arra, hogy megvédje a kötcsei helyszíneken dolgozó kollégáink személyes biztonságát.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség tehát ismételten nyomatékosan felszólítja a hatalomra törő politikai erőket, mindenekelőtt a Tisza Pártot, hogy tegyenek meg mindent a munkájukat végző újságírók biztonsága érdekében.

Meggyőződésünk, hogy egy demokráciában mindenkinek kötelessége a kampányüzeneteit úgy közvetíteni, hogy az ne torkolljon erőszakba és ne járjon a sajtószabadság sárba tiprásával. Követeljük, hogy Magyar Péter hagyjon fel a munkájukat végző kollégák elleni hergeléssel, amely – amint látható – egyre többször erőszakos cselekményeket vált ki követőiből."


"A rendőrséget pedig a magyar újságírói szakma képviseletében ismételten arra kérjük, hogy minden törvényes eszközzel biztosítsa a Tisza Párt rendezvényein dolgozó újságírók személyes biztonságát. De ne úgy, ahogyan Kötcsén történt, hanem ennél sokkalta hatékonyabban: a pontosan megjósolható erőszakra már jóval felkészültebben válaszolva.”

A MÚOSZ-t is megkeresték az üggyel kapcsolatban, egyelőre azonban nem válaszoltak a lapnak.

Címlapfotó: MTI/ Koszticsák Szilárd

2025. szeptember 09. 13:52
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 11., csütörtök
Magyarok milliói rajongtak érte, ő volt egykor a Jóban Rosszban híres Tamás atyája... egy ideje azonban eltűnt a ref...
family
Most pedig megmutatjuk az Ázsia Expresszből azt, ami az adásból kimaradt. Most már megtehetjük, de nagyon figyeljene...
family
Kellemes, kora őszi idő volt aznap kedden, New York-i idő szerint háromnegyed kilenc. Még egy perc volt az első becs...
family
BRUTÁLIS MERÉNYLET! - Megrázó felvételeken a tragédia, nyakon lőtték Donald Trump bizalmasát egy rendezvényen, a keg...
family