
A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot
Lily Ebertet életének 101. évében érte a halál. Szerdai közleményében Dov Forman azt írta, hogy dédnagymamája otthonában, családtagjai körében hunyt el.
Lily Ebertet Magyarországról 1944 nyarán az auschwitzi koncentrációs táborba deportálták, ahol édesanyját, öccsét és egyik lánytestvérét megölték. Két másik lánytestvérével együtt négy hónap után egy lipcsei hadianyaggyárba küldték kényszermunkára, ahol az amerikai hadsereg 1945 áprilisában felszabadította őket.
A háború után rövid ideig Svájcban, majd csaknem két évtizedig Izraelben élt, ahonnan 1967-ben férjével és három gyermekével Angliába költözött.
Itt kezdte el a holokauszt történetének megismertetését célzó, idővel az egész világra kiterjedő tevékenységét.
Haláláig Londonban élt; három gyermeke, tíz unokája és 35 dédunokája van.
Ismeretterjesztő tevékenységét Dov Forman segítette. Ő volt a társzerzője dédnagymamája Lily's Promise címmel 2021-ben megjelent memoárkötetének, amelyhez Károly akkori trónörökös, a jelenlegi brit uralkodó írt előszót.
A könyv a The Sunday Times és a The New York Times bestsellerlistáira is felkerült, és a legnagyobb brit könyvterjesztő hálózat, a Waterstones 2021-ben az év legjobb történelmi kötetének választotta.

Fotó: Lily Ebert hivatalos Facebook-oldala
Lily Ebertet 2022-ben Áder János akkori köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette a holokauszt témájában végzett kiemelkedő oktatási tevékenysége elismeréseként.
A kitüntetés átadása alkalmából a londoni magyar nagykövetségen rendezett ceremónián Lily Ebert elmondta: már Auschwitzban megfogadta magának, hogy ha minden esélyt meghazudtolva túlélné a borzalmakat, mindent elkövet annak érdekében, hogy megismertesse a világgal saját történetét és azokét is, akik nem maradtak életben, "mert a világnak nem szabad elfeledkeznie az emberiesség ellen valaha elkövetett legrettenetesebb bűncselekményről".
Lily Ebert egyike volt annak a hét, Nagy-Britanniában élő holokauszttúlélőnek, akiknek portréit III. Károly király, az akkori brit trónörökös személyes megbízásából 2022-ben hét elismert brit festőművész megfestette.
A hét portré a Korona kezelésében lévő páratlan képzőművészeti gyűjtemény, a Royal Collection része.
A brit uralkodó a halálhír szerdai bejelentése után is megemlékezett Lily Ebertről. A Buckingham-palota által közzétett méltatásában III. Károly úgy fogalmazott: büszke arra, hogy Lily Ebert a holokauszt elmondhatatlan borzalmainak túlélőjeként Nagy-Britanniában lelt otthonra. Itt tárta a világ elé azokat a rettenetes atrocitásokat, amelyeknek tanúja volt, és beszámolói folyamatos emlékeztetőként szolgálnak arra, hogy az emberiség a züllöttség és a gonoszság micsoda mélységeibe képes süllyedni, ha nem érvényesül a józan ész, a könyörület és az igazág - áll a brit uralkodó szerdai megemlékezésében.
A holokauszt más túlélőivel együtt Lily Ebert elválaszthatatlanul a brit nemzet részévé vált, rendkívüli ellenállóképessége és bátorsága mindenki számára példaként szolgál - hangsúlyozta méltatásában III. Károly király.
Forrás: MTI

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni