
Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát
Nagy sebességgel elgázolt két rendőrt egy autós az új év első óráiban az új-zélandi Nelson városában. Ezt követően a sofőr megfordult, majd belehajtott az egyik rendőrkocsiba is, amelyben egy harmadik egyenruhás ült, és agyrázkódást szenvedett. A hivatalos személyek segítségére siető két civil is megsérült – számolt be az AP hírügynökség.
A támadás az egyik belvárosi negyedben történt, nem messze a kicsivel korábban véget ért szilveszteri utcai rendezvénytől.
Az egyik elütött egyenruhás nem sokkal később a kórházban életét vesztette. Társát súlyos sérülésekkel kezelik, de egyelőre úgy tűnik, teljesen felépülhet. Lyn Fleming az első női rendőr Új-Zéland történetében, akit szolgálat közben megöltek.
A 32 éves elkövetőt még hajnalban elfogták, és a férfinek pénteken kell megjelennie a bíróságon.
Az ország törvényeinek értelmében gyilkosságért várhatóan automatikusan életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik, és a bírónak el kell azt is rendelnie, hogy a tettes legalább tíz évig ne legyen feltételes szabadságra sem bocsátható.
Kapcsolódó tartalmak:
Terrorista hajtott az ünneplő tömegbe, sokan meghaltak
Sokakat megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett
Illegális bevándorló gyújtotta fel a halálra égett nőt, megrázó részletek derültek ki a tragédiáról

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott