
Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze
A 65 éves férfi már háromszor szerepelt az America's Most Wanted című műsorban, 1990-ben, 2005-ben, valamint 2013-ban, amíg a rendőrségre idén júniusban be nem érkezett az a bizonyos hívás.
Információk szerint a férfi Texasban hagyta korábbi feleségét és lányát, majd új életet kezdett, egy másik nő oldalán, akit elvett és közös gyermekük is született.
Santini a letartóztatása előtt egy San Diego melletti kisvárosban élt, ahol a helyiek a közösség oszlopos tagjaként hivatkoztak rá.
A szökevényt júniusban tartóztatták le, mert 1984-ben megfojtott egy egyedülálló anyukát. A nőt egy csatornában hagyta, akinek testén megtalálták a férfi ujjlenyomatait.
A gyilkos csütörtökön vádalkut kötött az floridai ügyészséggel, melynek következtében 50 év börtönre ítélték, így hátralevő életét rácsok mögött tölti.
A tisztviselők feltételezése szerint nem az anyuka meggyilkolása volt Santini első erőszakos bűncselekménye. 1978-ban a férfit már elítélték nemi erőszak vádjával, miközben katonaként szolgált Frankfurtban. Később egy súlyos rablást is elkötvetett.

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette

Több halálos áldozata van az áradásoknak Irán déli részén

Több terrorista meghalt az amerikai erők szíriai csapásaiban

Súlyos baleset történt egy karácsonyi templomi műsor közben, egy nőt mentő vitt el

Weber nem áll le: Az EU előbb-utóbb az orosz befagyasztott vagyonból fizetteti meg az ukrajnai háború árát