
Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi
A törvényt megszegőket akár 150 ezer új-zélandi dollár (több mint 37 millió forint) pénzbírsággal is sújthatják. A tilalom a 2009. január 1-jén vagy azután születettek egész életében fennmarad.
A szabályozás keretében csökkentették a dohánytermékek maximálisan megengedett nikotintartalmát, és rögzítették, hogy 2023 végéig hatezerről hatszázra csökkentik a dohányboltok számát. Az új-zélandi kormány célja, hogy 2025-ig teljesen felszámolják a dohányzást az országban.
"Nincs jó érv arra, hogy miért engedélyezzük egy olyan termék árusítását, amelyik használóinak felét megöli" - mutatott rá Ayesha Verrall egészségügyi miniszter.
Verrall szerint az egészségügyi rendszer ötmilliárd dollárt spórolhat azon, hogy nem kell kezelnie a dohányzás miatt kialakuló betegségeket, és emberek ezrei élhetnek hosszabb, egészségesebb életet a tilalomnak köszönhetően.

Fotó: Illusztráció (Shutterstock)
A törvényhozók 76-43 arányban fogadták el az új szabályozást, amelyet a libertariánus ACT párt gazdasági megfontolásokra hivatkozva hevesen bírált, kikelve az emberek "állami pátyolgatása" ellen.
Új-Zélandnál csak Bhutánban szigorúbbak a törvények, amely 2010-ben teljesen betiltotta a cigaretta árusítását.
Ugyanakkor az új szabályozás nem terjed ki az elektromos cigarettázásra, amely már most sokkal népszerűbb az országban, mint a hagyományos dohányzás.
A legfrissebb statisztikák szerint az új-zélandi felnőtt lakosság nyolc százaléka dohányzik naponta.
Tíz évvel korábban még 16 százalék volt ez az arány. Eközben az elektromos cigarettát a felnőttek 8,3 százaléka használja minden nap. Hat évvel korábban még egy százaléknál kisebb volt ez az arány.
A dohányosok aránya továbbra is magas (20 százalék körüli) az őslakos maorik körében.
Címlapfotó: Illusztráció (Shutterstock)

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta