Elfogadhatatlan a pedagógusbérek ellen lobbizni

A baloldali pártok közül többen is beismerték, a háttérben gátolni próbálják az uniós források kifizetését.

Nagyon fontos lenne, hogy azok a források, amelyek biztosítékai a kiszámítható pedagógus életpályának, rendelkezésre álljanak, így nyilvánvalóan minden olyan kezdeményezést, ami ez ellen van, nem tudunk elfogadni – reagált a Magyar Nemzetnek a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, miután egyre több ellenzéki pártról derül ki, hogy politikusaik bevalottan azért dolgoznak, hogy megfúrják a hazánknak járó uniós források kifizetését, amelyek egy jelentős részét a tanárok béremelésére fordítja a kormány.

Horváth Péter közölte, a tervezett pedagógus béremeléseknek az egyik nagy előnye pontosan az lenne, hogy kiszámítható életpályát biztosít a tanárok számára, ha ez nem teljesül, egyre kevesebben fognak jelentkezni erre a pályára, és megindulhat az elvándorlás más szakmák irányába.

Arra a kérdésre, miszerint miként lehet értékelni, hogy az elmúlt években a tanárok mellett tüntető baloldali pártok közül többen is beismerték, a háttérben gátolni próbálják az uniós források kifizetését, Horváth Péter annyit mondott: fura.

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ismert, Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja egy hete az ATV Egyenes beszéd című műsorában azzal büszkélkedett: az ő érdemük, hogy a jogállamisági eljárásokon túl most már az uniós pénzeket is megvonják Magyarországtól.

– Bár máskor is voltak eljárások hazánk ellen, de azoknak ilyen súlyos következménye még akkor nem volt, mert most egy több mint másfél éves folyamat volt, amíg egyáltalán a kormány el tudta érni, hogy jöjjenek az uniós pénzek – fejtegette büszkén Hajnal.

Majd két párttársa, Donáth Anna és Cseh Katalin brüsszeli tevékenysége kapcsán hozzátette: „azt gondolom, hogy nekik abban komoly szerepük volt, hogy ez így alakult”.

A Momentum mellett Gyurcsány Ferenc is színt vallott, a DK elnöke tavaly március végén a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában meghökkentő nyíltsággal lényegében a baloldal feladataként beszélt arról, hogy segítsenek Brüsszelnek teljesíthetetlen feltételeket kitalálni.

A bukott miniszterelnök arról értekezett a műsorvezető kérdéseire, hogy az unió által feltételként szabott 27 úgynevezett mérföldkövet nem tudja teljesíteni az Orbán-kormány, mert akkor „vége lenne a NER-nek”. Majd így folytatta Gyurcsány:

„Tehát valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, ha fölszámoljátok a NER-t. Csak ez bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe".

A Magyar Nemzet kereste a Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ), valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) is, hogy megtudják, mit gondolnak arról, hogy a hazai baloldal azon dolgozik az európai uniós színtéren, hogy a magyar emberekhez ne juthassanak el azok az eurómilliárdok, amelyek jogosan járnak Magyarországnak.

A lap megkeresésére Totyik Tamás, a PSZ alelnöke reagált, aki állítása szerint még nem hallotta Hajnal Miklós beismerését. Azt mondta, hogy őt egyébként sem érdekli, hogy a pártpolitikusok mit tesznek, neki a kormánnyal dolga vitatkozni.

2024. március 12. 16:41
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
A görög válogatott a papírformának megfelelően könnyedén, 31-7-re nyert a horvátok ellen, ezzel a magyar női vízilab...
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...