
Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi
Az adó tervezete szerint a kibocsátott szén-dioxid adóját évente növelni fogják, arra sarkallva az úton közlekedőket, hogy alternatív, környezetkímélőbb közlekedési módokat használjanak.
Az osztrák gazdaságkutató intézet (Wifo) számításai szerint az adó 8,6 eurócenttel (36 forint) emeli meg a benzin literenkénti árát, a dízel literéért pedig 9,9 eurócenttel (42 forint) kell többet fizetni az osztrák benzinkutakon.
Az adóból befolyt összeg az ország új, klímabónusz nevű támogatásának alapját bővíti. A kormány által nyár elején bemutatott, egyszeri, 250 eurós (105 600 forint) összegű támogatás, melyet a rohamos áremelkedések miatt vezettek be, minden Ausztriában élő embert megillet, aki legalább az év felében bejelentett lakóhellyel rendelkezett az országban.
A bécsi kormány az adó hatályba lépését és energiaárak hirtelen növekedése miatt júliusról októberre tolta ki.
A szén-dioxid-adóból befolyt összeget jövő évtől azon emberek jutalmazására szánják majd, akik túlnyomórészt vagy kizárólag tömegközlekedéssel utaznak, ezáltal jelentősen csökkentve a károsanyag-kibocsátást.
A legutóbbi EU-s felmérés szerint a benzinért literenként 1,68 eurót (710 forint), míg a dízelért 1,92 eurót (811 forint) kellett fizetni a szén-dioxid-adó bevezetése előtt.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban