
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
A rendelet ellen országszerte több kórháznál is tüntettek. Az egyik zágrábi kórház előtt több tucatnyian gyűltek össze, majd hangos fütyüléssel és kiabálással próbálták megakadályozni Vili Beros egészségügyi minisztert, hogy nyilatkozzon a médiának.
Sajtóhírek szerint a tüntetők között voltak egészségügyi dolgozók, de a többségük vírustagadó és vakcinaellenes civil állampolgár volt, akik közül néhányan agresszíven viselkedtek, ezért rendőri beavatkozásra volt szükség.
A tárcavezető ennek kapcsán kijelentette: lehetnek ugyan különböző vélemények, de miközben a vírus másfél éve jelen van, és a fertőzés számos megbetegedéshez és halálhoz vezetett, nem lehet tagadni annak létezését. "Az én feladatom az, hogy biztosítsam az egészségügyi ellátás biztonságát, és ezt meg is fogom tenni" - húzta alá.
Az oltásellenességel kapcsolatban hozzátette: nem köteleznek senkit arra, hogy beoltassa magát, de ilyen esetben a tesztelés a szakma szerint az egyetlen módja annak, hogy valaki biztonságosan végezhesse a munkáját.
Hétfőtől az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozóknak rendelkezniük kell oltási vagy gyógyultsági igazolással, illetve negatív koronavírusteszttel. Azoknak a dolgozóknak, akik nincsenek beoltva, és nem estek át a betegségen, hetente kétszer koronavírustesztet kell végeztetniük.
Védettségi igazolással kell rendelkezniük a betegeknek, de az őket kísérőknek, illetve látogatóknak is. Kivételt képeznek ez alól a 12 évnél fiatalabb gyerekek.

Fotó: europarl.europa.eu
Akik nincsenek beoltva, és nem rendelkeznek gyógyultsági igazolással, de ennek ellenére megtagadják a tesztelést, nem léphetnek be ezen intézmények területére.
Josip Aladrovic munkaügyi, nyugdíjügyi, családügyi és szociális miniszter a sajtónak hétfőn úgy nyilatkozott: azok a munkavállalókkal szemben, akik nem rendelkeznek Covid-igazolvánnyal és megtagadják a tesztelést, a munkáltatók a munka törvénykönyv szerint járhatnak el.
"Mindenekelőtt ezeknek az alkalmazottaknak távol kell maradniuk a munkahelyükről, a le nem dolgozott órákat nem fizetik ki számukra, ezt követően pedig írásbeli figyelmeztetést kapnak" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem kizárt a felmondás lehetősége sem.
Az elmúlt 24 órában 219 új koronavírus-fertőzést azonosítottak, 810 beteget ápolnak kórházban, közülük 98-an vannak lélegeztetőgépen. A valamivel több mint négymilliós országban eddig 1 829 251-en kaptak védőoltást - a jogosultak 45, a felnőtt lakosság 54 százaléka -, közülük 1 714 922-en már a második adagot is felvették.
A szomszédos Szlovéniában hétfőre 225 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a Covid-19 betegség szövődményeiben nyolc beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 431-en vannak kórházban, 122-en intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 128 828-an kaptak védőoltást, közülük 1 008 190-en már a második adagot is. Ez az oltásra jogosult lakosság 54, illetve 48 százaléka.
MTI

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért