
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az Új Szó korábban arról számolt be, hogy kedden focizás közben áramütést szenvedett egy gyerek a szlovákiai Pozsonyborostyánkőn. Újabb értesülések szerint azonban a tinédzser még mindig az életéért küzd.
A baleset napján a fiú barátaival játszott éppen, amikor a labda egy patakba esett. A fiatal ezért megpróbálta kiszedni a játékot a vízből, miközben elektromos vezetékhez ért. Az áramütés miatt vízbe rogyott, fuldokolni kezdett, majd keringése is leállt.
A helyszínre mentőhelikopter érkezett, a szakemberek sikeresen újraélesztették a tinédzsert, majd mélyaltatásban a Pozsonyi Országos Gyermekkórházba szállították.
Sajtóértesülések szerint a fiú állapota súlyos, orvosai hangsúlyozták, hogy a következő három nap sorsdöntő lehet.
A rendőrség testi sértés bűntette miatt indított nyomozást az ügyben.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott