Elektromos nyakörvvel kínozta a 3 éves kislányt, élete végéig börtönben marad

A kegyetlen férfi ügyében végre ítélet született.

A 27 éves oklahomai Gustus Pennington és párja, a 28 éves Jeannette Wilson 2021-ben közösen nevelték a nő mindössze 3 éves kislányát, aki megjárta a valódi poklot. A gyereket ugyanis folyamatos kínzásoknak vetették alá, Gustus egy asztalon tartotta a gyereket, majd egy fahusánggal mintegy 85 alkalommal teljes erejéből megütötte a védekezésre képtelen kiskorút. Mindemellett a lány nyakába egy elektromos nyakörvet tett, amit néhány nap leforgása annyiszor kapcsolt be, hogy az eszköz akkumulátora lemerült. Az áramütések ugyan nem voltak halálosak, de éppen olyan erősnek bizonyultak, hogy a kicsit minden alkalommal ledöntötték a lábáról és elesett, valamint a hosszú jéghideg zuhanyt is el kellett viselnie.


A hatóságokat végül a nő, Jeanatte értesítette, aki azt állította, a férfi 6 napon keresztül folyamatosan kínozta a gyereket és éppen, hogy sikerült elmenekülniük tőle, de mint kiderült, ő ugyanúgy kivette részét a szörnyűségekből. A nyomozók a ház átkutatásakor a gyerekszobában találtak egy kamerát, ami több mint 600 felvétel volt, ami megörökítette a kínzásokat. Az egyiken a kislánynak egy „hazug vagyok” feliratú táblát kellett a magasba tartania.

Mint az a vizsgálatok során kiderült a férfinak náci tetoválása van, teljesen lenyűgözte a második világháború német ideológiájának története, valamint a kínzásokkor védőügyvédje szerint komoly drogproblémákkal küzdött – írta meg a CrimeOnline.

Gustust és Jeanatte-et egy Rogers megyei bíró múlt héten életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. Az azóta szépen cseperedő 6 éves kislány nevelőszülőkhöz került, ahol gondját viselik.

Fotók: Rogers County Sheriff’s Office

Kapcsolódó tartalom: 

Folyamatosan verte a gyerekeket a kegyetlen óvónő, ütötte őket, ahol érte

2023. május 15. 15:18
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
A Tisza Párt rezsiügyi ajánlata nem más, mint a rezsicsökkentés felszámolása – jelentette ki Czepek Gábor államtitká...
A helyettese Czinege Lajoshoz, a tolvaj miniszerhez hasonlította.
Hatalmas érdeklődés övezte a Harcosok Klubja edzőtáborát, amelyet szombaton Sátoraljaújhelyen rendeztek meg. A rende...
Az apa a pedofilra támadt, mert fogdosta és molesztálta a lányát, akinek még drogot is adhatott. A másik férfi emiat...