
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
Az értékes drágaköveket - smaragdokat, zafírokat és rubintokat - tartalmazó fémdobozra a Bossons gleccseren bukkant rá egy túrázó 2013-ban. A Raphael nevű francia fiatalember átadta a rejtélyes dobozt a hatóságoknak, akik nyomozást indítottak a kincs tulajdonosa után.
A kutatás nem hozott eredményt, bár felmerült, hogy az Air India légitársaság 1966-ban a Mont Blanc-on lezuhant repülőjének egyik utasa lehetett a tulajdonos, ugyanis a drágakövek egy Made in India feliratú zsákocskában voltak.
A szerencsétlenség, amelyet senki sem élt túl, a légitársaság 117 utassal Mumbaiból New Yorkba tartó járatával történt.
A francia törvények szerint, ha nincs meg a tulajdonos, a talált kincs a felfedező és a helyszín (Chamonix) között egyenlő arányban oszlik meg.
Eric Fournier, Chamonix polgármestere elmondta, hogy több tucatnyi állítólagos örökös igényét kellett kivizsgálni, akik meg akarták szerezni a drágaköveket.
A "Bossons-i kincset" szerdán bocsátották árverésre. A drágakövek becsült értékét 300 ezer euróban határozták meg. A szerdai árverésen a megtaláló részéből azonban alig több mint 25 ezer euró folyt be.
Korábban néhány drágakövet Chamonix kristálymúzeumában állítottak ki. A város polgármestere szerint ugyanis a kincsnek történelmi jelentősége van. Mint mondta, a tragédia után előkerült drágakövek felidézik a történteket, és az áldozatok emlékét.
A kincset felfedező Raphael 2020-ban egy interjúban arról beszélt, hogy a részesedését szeretné lakása felújítására fordítani.

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni