
Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét
Egy 23 éves dél-afrikai anyát azzal vádolnak, hogy eladta 8 hónapos kisfiát a Facebook Marketplace-en egy másik nőnek októberben - írta a Mirror.
A meg nem nevezett anya a gyanú szerint beszélgetni kezdett, majd elérhetőséget cserélt a gyermekét később megvásárló nővel a közösségi médiában.
A beszélgetés után egy helyi plázában találkozott vele, és átadta neki a babát.

A fotó illusztráció: Tények
A dél-afrikai Mabopane-ból származó anya később azonban megbánta a döntését, és egy héttel később vissza akarta kapni a gyerekét, ám az "új anya" nem adta vissza neki a babát.
A nő később azzal védekezett a rendőrségnek, hogy csak azért adta el a 8 hónapos gyerekét, mertanyagi nehézségekkel küzdött, de megbánta a tettét, mert "imádja a babáját", és nem akar börtönbe vonulni, mert egyszer már töltött ott majdnem két hetet, és ahogy fogalmazott, az "nem jó hely."
A dél-afrikai anyát október 19-én tartóztatták le gyermekkereskedelem vádjával, két nappal később megjelent a bíróság előtt.
Ügyének tárgyalását 2025. február 6-ára halasztották.

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá

Lelőtte húgát egy nő, annak gyermekét is majdnem eltalálta

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló