
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
A hobicaurikányi fiatalok együtt követtek el öngyilkosságot, amikor levetették magukat egy 20 méter magas toronyról.
A rendőrség információi szerint az egyik tinédzser édesanyja tájékoztatta a hatóságokat arról, hogy lánya telefonon közölte vele, véget vet életének az ipartelepen.
A rendőrség és a mentőszolgálat azonnal a helyszínre sietett, hogy megfékezzék a tragédiát, azonban már csak élettelen testeket találtak. Habár a lányok az esés következtében végzetes sérüléseket szenvedtek, egyiküket még megpróbálták újraéleszteni, sikertelenül.
A Gazeta de Dimineață helyi lap beszámolója alapján a fiatalok osztálytársak voltak. A rendőrök a torony tetejében megtalálták a fiatalok ruháit és telefonjait. Mobiljaikon kétségbeesett üzenetekre bukkantak. A tinik arccal felfelé feküdtek, így valószínűleg háttal ugrottak le a magas épületről. További információ, hogy az egyik lány édesapja a polgármesteri hivatal alkalmazottja.
A rendőrség eljárást indított az ügyben.

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el