
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Legalább 40-re nőtt hétfőn Dél-Koreában az országot hetek óta sújtó esőzések és áradások halálos áldozatainak száma, a hatóságok már 34 sérültről tudnak, és a katasztrófavédelem több mint 10 ezer embert evakuált – közölte az MTI.
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint országszerte több mint 100 út rongálódott meg és legalább 28 ezer ember maradt áram nélkül. A legtöbb áldozatot és legsúlyosabb károkat az ország déli és középső részéből jelentették.
A Szöultól mintegy 130 kilométerre délkeletre található Cshongdzsu városában körülbelül 15 gépjármű, köztük egy autóbusz rekedt szombat este egy alagútban, melyet elöntött a víz. A mentésen dolgozó mintegy 900 ember mindez idáig kilenc sérültre és 13 holttestre bukkant. Helyi idő szerint hétfő délutánra az alagútból a víz nagy részét sikerült kiszivattyúzni, a mentés jelenleg is tart.
Az ország meteorológiai szolgálata további esőzéseket helyezett kilátásba országszerte, előrejelzések szerint a déli térségben kedden akár 20 centiméternyi csapadék is eshet.
Ukrajnai látogatásáról visszatérve Jun Szok Jol dél-koreai elnök máris rendkívüli kormányülést hívott össze, melyen javasolta, hogy nyilvánítsák katasztrófa sújtotta övezetté a leginkább érintett régiókat, megkönnyítendő a további anyagi és logisztikai segítséget.
Címlapfotó: Twitter/@AJEnglish

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott