
Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját
Az eset a romániai Temes megyében, Alsósztamorán történt szombat este, miután egy 32 éves nő összeveszett a férjével – írta meg a Főtér.
A vita kirobbantó oka az volt, hogy a férfi megkérte kedvesét, ne igyon többet.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ez azonban olyan indulatokat váltott ki a nőből, hogy kést ragadott, és szándékosanlábon szúrta magát.
Szerencsétlenségére viszont a combartériáját találta el, és olyan nagy mennyiségű vért vesztett rövid idő alatt, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.
A rendőrség még vizsgálja az ügy részleteit.

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el