
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Az Imperial College London szakértői nemrég rájöttek, hogy a mellrák és az agydaganatok kezelésénél már hatékonyan használt iKnife sebészkés a méhrák felderítésében is segítséget jelenthet. A Cancers című szaklapban megjelent tanulmányában a kutatócsoport azt írta: az iKnife másodpercek alatt 89 százalékos megbízhatósággal azonosította a méhből eltávolított rákos sejteket.
Az iKnife a szövetek felforrósítása során keletkezett füstöt elemezve tesz különbséget a rákos és az egészséges sejtek között. A kutatók rámutattak: a kés hatékonyságát 150 feltételezetten méhrákos nő szövettani mintáján bizonyították, és az eredményeket összehasonlították a jelenleg rendelkezésre álló diagnosztikai módszerekkel.
A kutatócsoport azt tervezi, hogy klinikai tesztelésnek veti alá az iKnife-ot, és ha megerősítést nyer hatékonysága, akkor szélesebb körben is elterjedhet a méhrák diagnosztikai eszközeként.
A méhrák a negyedik leggyakoribb rákfajta a brit nők körében, és évente körülbelül kilencezer embert érint az Egyesült Királyságban. A szövettani elemzés több hetet vesz igénybe, ráadásul az esetek csupán tíz százalékában igazolódik be a rák gyanúja - közölte az MTI.
Az új módszerrel azonnal megállapítható a diagnózis, és elkerülhető az idegtépő várakozás, illetve jóval korábban elkezdhető a kezelés - magyarázta a kutatást vezető Sadaf Ghaem-Maghami.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott