
Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó
A vádirat szerint a 25 éves Jozef halálra verte 63 éves édesanyját Szlovákiában, mert nem volt hajlandó tükörtojást készíteni neki. Az ügy kedden került a bíróság elé – írta szerdán az Új Szó.
Még tavaly novemberben történt a szörnyű bűncselekmény, amikor a nőt egyetlen fia addig verte, amíg olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét már nem lehetett megmenteni.
A nyomozás során kiderült, hogy két évvel a halálos kimenetelű incidens előtt Jozef apja, – aki gyakran ivott és terrorizálta a családot – meghalt és fia vette át tőle ezt a szerepet.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A vádlott azt állította, hogy rettenetes tette előtt depressziós volt, a stressztől fájt a gyomra és öngyilkos akart lenni.
A következő tárgyalásokat novemberre és decemberre tervezik, a fiatal férfi akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj