
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Elvesztette az uralmát elektromos autója felett, majd egy családi házat félig romba döntött múlt pénteken egy kaliforniai nő, aki valamilyen csodának köszönhetően 40 éves utasával együtt sértetlenül szállt ki az autóból – közölte kedden a Mirror.
Az autó hirtelen gyorsulni kezdett, majd egy padkán megpattanva először áthajtott a kerítésen, aztán nagy sebességgel átrepült a kültéri medence fölött, végül pedig a ház oldalába csapódva a konyhában kötött ki. A San Mateoi Rendőrkapitányság közleménye szerint a balesetben szerencsére senki nem sérült meg.
A rendőrség később kihallgatta a nőt, valamint a mellette utazó 40 éves lányát, ami alapján kiderült, hogy a sofőr legalább egy éve nem vezetett, és egyáltalán nem ismerte az autót, emellett arra is fény derült, hogy egyikük sem fogyasztott alkoholt. A helyi rendőrség még vizsgálja a baleset pontos körülményeit.
Címlapfotó: Facebook/San Mateo Police Department

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott