
Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk
Közönséges karácsony utáni „zsírégető” sétára indult Kolozsvári Csaba és kollégája a minap egy erdélyi szántóföldre.
A két férfi fémdetektorral a hóna alatt indult a természetbe, Kolozsvári Csaba ugyanis gyakran jár kincsvadászatokra, és már több értékel leletet is sikerült kiásnia korábban.
A szerencse ezúttal sem pártolt el mellőle, társával 800 darab a föld alatt lapuló római dénárt találtak. Hogy jogilag is minden stimmeljen, nem tartották titokban a zsákmányt, bejelentették a helyi hatóságoknak, majd becsomagolták és beadták vizsgálatra az ókori pénzeket – számolt be szerdán a Főtér.
Az érmékről készült képek ide kattintva tekinthetők meg.

Fotó: Romániai amatőr régészek csoportja/Facebook
Romániában körülbelül 22 ezer embernek van fémdetektora, az ország törvényei pedig nem is tiltják, hogy miután valaki megszerzi a készülék tartásához szükséges engedélyt, kincskereső túrára induljon.
Azt viszont pontosan meghatározzák a jogszabályok, hogy amennyiben talál is valami értékeset, kinek köteles jelenteni és értékének hány százalékát kapja meg az egyes esetekben.

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek

Meloni azt mondta az uniós vezetőknek, hogy megérti Orbán Viktor ukrajnai álláspontját

Éheztették és kutyapórázon tartották kislányukat

Kaja Kallas kijelentette, Brüsszel azon dolgozik, hogyan tudják kierőszakolni Magyarországból a 90 milliárdos hadikölcsön jóváhagyását

Többen meghaltak egy épülettűzben az indiai fővárosban

Hátborzongató gyilkosság: Döbbenet, hova vezetett a fiatalkorú gyanúsított első útja

Lezuhant egy svájci sífelvonó kabinja - videóval

Elsüllyedt egy vontatóhajó Romániában, az öttagú legénységből senkit nem sikerült élve kimenteni