
Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását
Hatalmas szerencséje volt annak a sofőrnek, aki szombaton nagy sebességgel haladva felborult egy kuvaiti tengerparton, majd kirepült autójából és sértetlenül a tengerben landolt. Egyelőre azonban nem világos, milyen büntetéssel kell szembenéznie – számolt be az elképesztő esetről kedden a Daily Mail Online.
A hihetetlen felvétel azt a jelenetet mutatja, amikor egy terepjáró a homok és a tenger között cikázva száguldozik, arra kényszerítve egy férfit, hogy kirohanjon a vízből.
A sofőr azonban az egyik pillanatban elveszti az irányítást járműve felett, ami felborul és többször megpördül, miközben utasa a nyitott ablakon át a levegőbe repül.
A férfi csodával határos módon szinte sértetlenül megúszta a balesetet és az esés után azonnal talpra tudott állni. Ezt követően kibicegett a partra, a döbbent strandolók pedig odasiettek hozzá.
Információk szerint a helyszínre tűzoltókat riasztottak, hogy kiemeljék a kocsit, amit állítólag a hatóságok le is foglaltak.

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban

Nagy a baj a légi közlekedésben, hatezer repülőt hívtak vissza gond miatt

Kiderült, hogy ismert sportoló a Louvre egyik műkincs-tolvaja

Meghalt egy 9 éves kislány, miután lezuhant a harmadik emeletről

Tragikus véget ért egy fitnesz influenszer extrém evésmaratonja

Viharban hurcolta gyerekeit túrázni a horrorapa

Nyolc síelő lavinát indított el, maga alá temette őket a hó - videóval

Benyújtotta lemondását Zelenszkij első embere, a 100 milliós ukrán korrupciós botrány egyik főszereplője