
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Szlovákia szükség esetén inkább vállalja a Moszkva által támasztott fizetési feltételeket, és rubelben egyenlíti ki az orosz gázimportot, mintsem ártson saját gazdaságának – jelentette ki vasárnap Richard Sulík szlovák kormányfőhelyettes és gazdasági miniszter.
„Nem szabad, hogy elzárják a gázt, ezért azt mondom: ha a feltétel az, hogy rubelben fizessünk, akkor rubelben fogunk fizetni, még akkor is, ha egyeseknek ez túl gyakorlatias álláspontnak tűnik.” – mondta a miniszter. Ugyanakkor kiemelte, hogy szerződésszegésként minősíthető Oroszország fizetési feltétele, de a szlovák gazdaság nem mondhat le teljes mértékben az orosz gázról.

Fotó illusztráció: Shutterstock
Emlékeztetett: Szlovákia gázimportjának 85 százalékát jelenleg Oroszországból kapja. Mindemellett hangsúlyozta, hogy dolgoznak az energetikai függőség csökkentésén a többi között cseppfolyósított földgáz behozatalával, ehhez a műszaki feltételek megteremtése azonban még éveket vehet igénybe – számolt be az MTI.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott