
Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően
Óriási felháborodást keltett annak a kanadai nőnek a TikTok videója aki a hajójára menekülő oroszlánfókát berúgta a rá vadászó gyilkos bálnák közé - írta meg a The Sun.
A szörnyűség Vancouver-szigetnél történt, az esetről a lelketlen nő két videót is készített.
Az elsőn felfedezi a hívatlan kis vendéget a hajón. Azt kérdezgeti hogyan került a hajóra. A megrémült állat óriási, könyörgő szemekkel néz felé. Majd a nő is megpillantotta a gyilkos bálnákat, amik az oroszlánfókára vadásztak. Ezután hallható, ahogy egyre jobban pánikba esik, és azt kérdezgeti, hogy mit csináljon.
”Ó Istenem, most mit csináljak ? Mit csináljak ” – ismételgeti.
A pánik egyre inkább a hatalmába kerítette, ahogy a hatalmas bálnák egyre közelebb merészkedtek a hajóhoz és körbe vették. Ekkor tetőzött nála a pánik, és született meg a döntés, hogy berúgja a fókát a vízbe, egyértelműen a halálba küldve azt.
Tette mindezt a következő szavak kíséretében: ” Sajnálom, menned kell. Tudom, hogy szenvedni fogsz, de ilyen a világ ”
Mindez a második videón látható, amit időközben eltávolított már az oldaláról, akkora felháborodást váltott ki. Rengeteg negatív kommentet kapott, sokan elítélik azért, amit tett. A hozzászólók között vannak, akik disztingvált módon csak annyit jegyeztek meg, hogy ők megmentették volna a bajba került állatot. Mások rideg szívűnek vagy éppen gusztustalan embernek nevezik, és értetlenkednek azon, hogyan lehetett képes arra, amit tett.

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért