
Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt
A férfi egyedül ment ki a tengerre 12 méteres hajójával, amikor azonban az Alderman-szigeteknél járt, több mint 50 kilométerre a parttól, egy kapás miatt elvesztette egyensúlyát és a vízbe zuhant.
A bajba jutott azt állította, egy cápa „megszimatolta”, miközben sikertelenül megpróbálta elérni csónakját, amely elsodródott tőle. Ezt követően elkezdett úszni a part felé, de egy idő után túlságosan kimerült ahhoz, hogy továbbhaladjon.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A férfi hatalmas szerencséjére másnap délután 2 óra körül három halász járt arra, akik furcsa tükröződést láttak a víz felszínén. Elhatározták, utánajárnak a dolognak, amikor felfedezték a vízben lebegő férfit, aki kétségbeesetten próbált jelezni órájának számlapjával.
A rendőrség szerint hatalmas csoda, hogy a hideg vízben és egy ott ólálkodó cápa mellett is életben maradt a férfi.

Leszakadt egy épület bejárata feletti betontető Révkomáromban, egy ember meghalt

Négyen meghaltak egy szmolenszki műtrágyagyárat ért ukrán dróntámadásban

Kiugrott egy diák a telcsi iskola ablakán, miután rosszabb jegyet kapott fizikából

Mianmarban a hadsereg egy piac ellen intézett légicsapást, sokan meghaltak

Tévedésből raboltak el egy idős férfit Ausztráliában, holtan találták meg

Akarata ellenére sorozták be, végül orosz fogságba került egy magyar-ukrán kettős állampolgárságú férfi

Többen meghaltak egy Washington állambeli késes támadásban

Lezuhant Törökországban egy F16-os harci repülőgép, meghalt a pilóta

Olyan erővel dobta a kiságyba 16 hónapos fiát, hogy eltört a gerince

Megnyalta a kutyája, amputálni kellett az összes végtagját

Döbbenetes kijelentést tett Magyar Péter párttársa: Ukrajna előbb-utóbb tag lesz – akkor is, ha Magyarország ellenzi

Levágta ismerőse p*niszét, együtt megették, majd megölte


