
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
A nyugati partvidéken még mindig rengeteg olyan bunker és katonai célú erődítmény áll, amelyeket a második világháborúban építettek a nácik, hogy megállítsák a szövetséges erőket.
A breton partvidéken fekvő Saint-Pabu homokos partján félig eltemetve állnak a betonbunkerek.
Ebben a térségben a háború alatt egy radarállomás állt. Egy ilyen betonbunkert vásárolt meg a körülötte levő földdarabbal együtt Serge Colliou. A férfi másfél évet töltött azzal, hogy kiássa a homokból és renoválja a 400 négyzetméteres létesítményt. Végül egy nyolc vendég elhelyezésére alkalmas vendégházzá alakította, amelyben bár és társalgó is helyet kapott.
Mint Colliou elmondta, új életre akarták kelteni az épületet. Úgy újították fel, hogy történelmi vonásait megőrizze, hogy aki betér, tudja, mire szolgált, ugyanakkor nem múzeumot akartak belőle csinálni.
A vendégházban egykori rohamsisakok, régi fegyverek is díszítik a falakat. Mióta egy éve megnyitották, már francia és német látogatóik is voltak - mondta el a tulajdonos.
A partvidéken néhány polgármester megpróbálta felszámolni a bunkereket és más háborús maradványokat, mert attól tartottak, hogy veszélyt jelentenek a fürdőzőkre. Máshol történelmi emlékekként igyekeznek felújítani és látogathatóvá tenni őket.
MTI

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót