
Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban
Kimutatták a vizsgálatok, hogy a szakemberek mulasztása nagyban hozzájárult egy 45 éves nő halálához még két évvel ezelőtt. Michelle Whiteheade azután került pszichiátriára az angliai Sutton-in-Ashfield-ben, hogy idegösszeomlást kapott – írta pénteken a LadBible.
Az édesanya 2021. május 5-én rengeteg vizet fogyasztott a fürdőszobai csapról, de nem tudni pontosan, hogy mennyit, ugyanis a személyzet nem tartotta őt állandó figyelemmel.
A nőnek beadott nyugtató aznap kora este kezdett hatni, így az elkövetkező órákban aludt, ám légzése megváltozott, a dolgozók viszont nem vették észre.
A beteg túlhidratáltságának hatására rendkívül lecsökkent a szervezetében a nátriumszint, ami olyan mértékű agykárosodáshoz vezetett, hogy a kórházban két nappal később meghalt.
Kiderült, egy diagnosztizálatlan pszichogén polidipszia állt a mértéktelen ivás hátterében, ami miatt folyton szomjasnak érezte magát a nő.
Michelle Whiteheade férje szerint az orvosoknak és a nővéreknek észre kellett volna venniük, hogy valami nincs rendben. Úgy gondolja, ha még időben cselekedtek volna, és intenzív osztályra viszik, megmenthették volna felesége életét.
A National Health Service brit egészségügyi szervezet vezetője a nő családjától most nyilvánosan bocsánatot kért beismerve, hogy a szakemberek mulasztása is felelős a tragédiáért.
Kapcsolódó tartalom:

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek

Négy ember meghalt egy görögországi lavinában

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót