
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
Az eset a romániai Kézdivásárhelyen történt. Egy 14 éves kislányt – alkoholért cserébe – több férfinek is eladott az édesapja – írta meg a Maszol szerdán.
Amikor a gyermeknek sikerült megszöknie a férfiaktól, apja rátalált, majd újra és újra visszavitte a „vásárlóihoz”. A kiskorút többször megerőszakolták, megverték és késsel fenyegették. A fiatal lány több alkalommal is feljelentést tett a rendőrségen, de a hatóság nem vette őt komolyan.
A Kovászna Megyei Törvényszék végül alig hat hónap villámper után döntést hozott az ügyben. A lány apja és két férfi 12, illetve 9 év börtönt kapott gyermekkereskedelemért és nemi erőszakért.
A döntés nem jogerős, fellebbezhető. Azonban két rendőrt is elítéltek bűnpártolásért, miután az áldozat tájékoztatta őket arról, hogy folyamatosan verik és erőszakolják, de ők nem tettek semmit.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az ügyészek továbbá azzal vádolják az egyik rendőrtisztet, hogy a további nyomozás megakadályozása érdekében meghamisította az ügy aktájában szereplő adatokat, és megpróbálta eltussolni a valós tényeket.
A bírósági dokumentumokból kiderül, hogy az 55 éves Victor G. 2018 óta legalább három férfinak adta beleegyezését ahhoz, hogy kiskorú lánya együtt éljen velük, és minden alkalommal különböző mennyiségű alkoholt kapott cserébe.
Egyiküktől mindössze 50 lejt (körülbelül 3800 forintot) és egy láda sört vett át a lányáért cserébe.

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni