
Szigorítják az alkohol- és energiaital-eladást Horvátországban
Egy online jelzáloghitelekkel foglalkozó cég vezérigazgatója egyszerre rúgott ki kilencszáz dolgozót egy videóhívásban. Vishal Garg körülbelül kilenc százalékát építette le cége munkaerejének szerdán, három héttel karácsony előtt. A leépítés része volt a teljes diverzitással, egyenlőséggel és befogadással foglalkozó csapat is, akik a rasszizmussal és szexizmussal kapcsolatos panaszokkal foglalkoztak a munkahelyen.
A hívásban Garg azt mondta, hogy ez most olyan hír, amit nem akartok hallani, de aki itt van, az már nem dolgozik nekünk. Hozzátette, hogy „megváltozott a piac”, ezért kell a hétmilliárd dolláros cégnek spórolnia az alkalmazottakon.
Egy beosztott levideózta a sokkoló hívást és feltöltötte az internetre. A videón lehet hallani, hogy a férfi trágár szavakkal fejezi ki csalódását és értetlenségét. Garg, akit szeszélyesnek írtak le dolgozói, később egy blogposztban még egyszer támadta a kirúgott dolgozókat.
Azt mondta, hogy gyakorlatilag a lustaságukkal loptak a cégtől és ezáltal az ügyfeleiktől is, hiszen ők fizetik azt a pénzt, amiből a béreket osztják. Hozzátette, hogy legalább 250 alkalmazott, akit kirúgott napi két órát dolgozott, és több mint nyolcat írt be a cég rendszerébe.
Garg, aki egyébként egyszer azt mondta egy rivális üzletembernek, hogy a falhoz fogja szögezni és élve felgyújtani, a hívásban kifejtette a dolgozóknak, hogy nagyon nehéz őket kirúgni, és reméli, hogy nem fog sírni, mint legutóbb, amikor ezt tette – írta a Daily Mail.

Szigorítják az alkohol- és energiaital-eladást Horvátországban

Rekordszámú alpinista érte el egyetlen napon a Mount Everest csúcsát

Egy fiatal román turista holttestét találták meg egy összeomlott ház romjai alatt a kelet-németországi Görlitzben

Lezuhant egy felvonó a bukaresti közlekedési minisztérium épületében, többen megsérültek

Dagad a botrány: Párizsi óvodákban és iskolákban indult nyomozás súlyos visszaélések miatt

Újra felébredt Kamcsatka rettegett tűzhányója

Megtalálták az utolsó két búvár holttestét, akiket a Maldív-szigeteken ért tragédia

Összeomlott egy turistáknak fenntartott épület Németországban, több mentőcsapatot is riasztottak

Brutális tömegbunyót rendeztek tinik egy étteremben, repültek a székek

Fagylaltozásból rémálom: apja karjaiban halt meg egy tinédzser

Új részletek derültek ki a búvárok haláláról - videóval

Egész Afrikára kiterjedő vészhelyzetet hirdettek, súlyos a helyzet